Önkritika

-Miért szeretnél felnőni kisgyerek?

-Mert akkor autót vezethetek, és azt ehetek, amit akarok.

-És arra még nem gondoltál, hogy a felkelő nap, ami annyi boldogságot és új kalandot hozott eddig, az ezután csak barázdákat fog szántani, puha arcbőrödbe? Vagy, hogy az idő, ami eddig csak két kaland közötti, kitöltetlen tér volt, ezentúl a szervezetedet fogja rombolni, és lassan tönkre fogja tenni a szíved és a májad?

-Nem tudom. Nem értettem, amit mondtál. Még kicsi vagyok.

A műanyag ólomkatona hangtalanul csapódott a falnak. Az egyetlen hang a felkelő nap zúgása volt, ami lassan szivárgott be a gyerekszoba nyitott ablakán. Ez a nap is olyan lesz, mint a többi. Kegyetlen harc a boldogságért, és azért a szürke transzformerért. Talán, ha lesz kedvem meghúzom majd a Kinga haját, mint kedden. Na az zúzós buli volt. Lassan kezdem érteni mit jelent ez az egész felelősségvállalás.

A tea illata csak úgy ragyogott a frissen terített asztalon. Műanyag pogácsa! A kedvencem! Anyu mindig a kedvemben akar járni, és ettől már kezdenek tönkremenni az idegeim. Kedves tőle, hogy megint sült virslit csinált, hisz sosem felejti el, hogy ez a kedvencem.

Ma megint hallottam a hóesést, miközben a börtönbe mentem. Kíváncsi vagyok Botond mit fog szólni az új cipőmhöz. Kicseréltem a gombokat rajta, szóval most már szürke. Nagyon penge lett. Tuti be fogok vágódni mindenkinél vele. Megint beleléptem ebbe a hidegfrontba...hogy a jó kurva életbe.

Kezd elegem lenni hogy nem tudok a csendes pihenő alatt csendesen pihenni. Úgy érzem kezdek meghasonulni önmagammal. Most már a vonatozás sem okoz akkora örömöt, mint régen. Ez van, vannak szar napok, meg szarabb napok. Na meg vannak jó napok. Jó kevés jó nap van. Ezért értékeljük őket nagyon!

És Én is tudok már közhelyeket mondani. Kezdek nagy lenni...

Az ólomkatona hangtalanul úszott a lefolyón felfelé, lebegve a víz felszínén és az ellentétek vonzzák egymást.