Úb mesés kalandjai

Volt egyszer egy homokszem. Nem volt nagy, de kicsi sem. Olyan átlagos homokszem volt. Ha képes lett volna a gondolkodásra, feltehetőleg mély filozófia problémákon törte volna a fejét, már ha lett volna feje. Mivel se feje, se gondolkodásra alkalmas szerve nem volt, ezért nem tette ezt. Ellenben egyik nap, egyesek tagadják ezt, de véleményem szerint, amit többen is osztanak, céltudatosan beleszállt Úb szemébe.

Ez a történet Úb-ról szól. Ő ember volt, bár néha azt kívánta bárcsak egy homokszem lehetne, talán ezért sem haragudott meg, hogy a az imént említett homokszem beleszállt a szemébe, ezzel ideiglenesen akadályozva látását. Talán azért nem zavarta az eset Úb-ot, mert ahol most járt semmi látni való nem volt. Egy üres utcán bandukolt hazafelé, ami, Úb meggyőződése szerint egy sivatag volt. Ezt, se megcáfolni, se alátámasztani nem tudjuk, ezért nem is feszegetjük tovább a kérdéstt. Tehát hősünk rótta tovább a kies utca/sivatag aszfaltját/homokdűnéit. Szomorú volt. Hogy miért arra később rátérünk, de előtte egy kicsit vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről Úb-ot. Szóval Úb nem volt szép. Ez az igazság. Púpos volt és alapvetően nem szép. Nem volt oka ennek, egyszerűen nem volt szép. Na persze ronda sem, de hát az emberek nem a rondaság, hanem a szépség alapján ítélnek, egyszóval Úb nem volt valami szociálisan jó kilátásokkal rendelkező személy. Elfogadott tény volt, hogy Úb 17 éves, de ő tudta, hogy 35. Érdekes szituáció.

Nade.

Ideje rátérnünk Úb szomorúságának okára. Rengeteg oldalról lehetne megközelíteni a problémát. Hogy egy kicsit fokozzuk a várakozást íme, néhány példa. Úb barátai megvoltak róla győződve, hogy Úb azért szomorú, mert nincs jó kedve. Hiába, az igaz barátok mindig tudják a frankót. A szomszédok szerint Úb levertségének oka, az a szőke kislány volt a harmadikról. Sajnos a szomszédok ritkán látnak bele a dolgokba, és ha mégis, akkor is csak felületesen. Itt amolyan hangulatfestő elemként megjegyezhetjük, hogy a szóban forgó szomszédok közül, az az idős néni, aki rájött Úb igazi problémájára, agyvérzésben meghalt. Ezt idős férje, akivel 18 éve éltek együtt csak két hét után vette észre, és ez a felfedezés egy szívrohamban tetőződött. Akár furcsa esetnek is lenne mondható, pláne ha annak a ténynek is a birtokában vagyunk, hogy Úb legjobb barátját pénteken elütötte egy autó. Ő egyelőre kómában fekszik, ki tudja mi lesz vele. Az élet néha érdekes fordulatokra képes.

Talán megemlékezhetnénk Úb legjobb barátjáról is néhány sorban. Ő szép fiúcska volt, a lányok kedvence. Mindenki szerette, mert olyan seggnyalós buzi volt. Mégis volt benne valami érdekes, magával ragadó, ami a mi kis hősünket is magával ragadta. Ennyit a legjobb barátról.

Egy lány barátja is volt. Őt Hárfának becézte mindenki. Senki nem tudta miért. Ő nem jött rá Úb igazi bajára, hisz lány volt. A lányok sosem voltak jók mások problémájának megfejtésében. Ellenben nagyon jók a sajátjuk felnagyításában. Úb ezt mindig is egy fantasztikus képességnek tartotta. Valahol igaza is volt. Nem sok lélegző létforma képes tömegkatasztrófát előidézni, egy veszekedésből, a hajgumi színét illetően.

Úb lógatta az orrát. Fájt neki, hogy csak ő tudta miért. Ennél már csak egy picivel fájt jobban, hogy tudta, hiába üvöltené világgá, mindenki csak mosolyogna rajta. Úb sosem szerette az embereknek azt a tulajdonságát, hogy amíg a saját életükkel minden rendben, leszarnak minden mást. Hogy nyíltan kimondjuk a frankót, Úb ezt egy köcsög geciségnek tartotta, de hát mit tehetett volna?

-Talán a nyúl az oka...a másik színű kellett volna...-mondta héroszunk fennhangon.

Tovább folytatta útját. Most már a Holdon volt.

-Sajtból van a Hold, sajtból van a Hold...-dúdolta, majd fejjel nekiszaladt a falnak. Elájult. Nem baj, ezt a kis szünetet kihasználjuk, hogy egy újabb fontos részletet mutassunk be. Ez Úb kedvenc háziállata volt, a kavics lény. Kemény volt, és eléggé homogén. Amikor Úb meglátta nem tudott ellenállni neki. Azonnal megvette és azóta ott van a szobájában, a fiókban, a csomó mellett.

Úb eszmélete ebben a pillanatban visszatért. Ekkor már nem a holdon volt, hanem a Rákóczi utca melletti büdös kis sikátorban, aminek sosem tudta a nevét. Felállt és folytatta útját. A szülei már biztos várják.