Egy gondolat erejéig

Az élet olyan. mint a tömegközlekedés. Futunk, hogy elérjük a villamost, ami álltalában pont az orrunk elött megy el. Ha mégis sikerülne felszállnunk, vár ránk egy kiadós lökdösődés, anyázás, tolakodás, légszomj. Aztán, ha szerencsénk van, mégis elérjük az áhitott helyet, azt a kis zugot, a dübörgő emberforgatagban, ahol jól és biztonságban érezzük magunkat. Itt, ezen a kis szigeten, ami ideiglenesen csak a miénk, ideig-óráig megtaláljuk a boldogságot. Ideig-óráig...Hisz egyszer az út végetér, leszállunk, és kezdődik előröl az egész. Ha jól megfigyeljük, rájövünk, hogy jelentősen több időt töltünk gyaloglással, mint a villamoson való utazással.