Konyhai Románc

A világ egy pillanatra megszűnt lélegezni. A fák, a felhők, a homokszemcsék mind egyszerre figyelték, ahogy egy véget nem érő lélegzetvétel alatt a forró víz kirobbant a műanyag csőből.

Semmi sem számított és semmi sem állíthatta meg. Utat tört magának, bármi áron. Ha egyszer elindult, se gép, se Isten nem állíthatta már meg. Üvöltött, forgolódott, robajlott minden körülötte, nem volt olyan apró dolog, amit kimaradt volna a beteljesülésből.

A fák, a felhők. A homokszemcsék megszűntek létezni egy pillanatra, majd magukba fordultak és megértettek mindent, amin eddig sosem gondolkodtak. Együtt lélegeztek, együtt folytak, együtt üvöltöttek vele. Egyikük sem sejtette, hogy a mostani alkalom talán az utolsó lesz. Egyikük sem gondolt bele, hogy talán most megáll a világ, és együtt fullad meg minden ami volt, van és lesz. Nem is érdekelte őket, mert végre éltek.

A kín és fájdalom már ott fénylett a távolban. Fájdalom, hogy nemsokára vége és kín a fájdalom miatt. Ez az élet rendje.

A cső csak úgy visított a hatalmas megterheléstől. Egyetlen porcikája sem maradt nyugton, mindennel azon volt, hogy érezze ezt a pillanatot, mely akkora fájdalmat okoz neki. Megállíthatatlan volt.

A gép csak úgy gőzölgött mindenfelé. Az apró részek mind együtt dolgoztak, hogy elvégezzék egyetlen feladatuk. A hőség kezdett elviselhetetlen lenni a hang pedig szívszorító. A porszemek egymást taszigálva próbáltak menekülni, mielőtt elemészti őket is a gyönyör.

Elkezdődött...

Ez már a kezdet vége. Innen nincs visszaút, se olyan ami előre visz. Az első csepp mély sebet égetett a finom cukorágyba. Felperzselve mindent maga körül. Ahogy a csepp és a cukor eggyé váltak, émelyítő illat kezdett el szállingózni a burán belül. De ezt senki nem érezte, csak mindenki tudta.

A következő csepp sem késett sokat. Továbbmélyítette a megkezdett munkát. Az ő célja csupán annyi volt, hogy előkészítse a terepet a következő versenyzőnek, és hogy egy felhővel megértesse, mi az élet egyetlen igazsága.

És már jön is a befutó. A győztes. Jajongva süvít a levegőben egy rövid végetlenség erejéig, majd elementális erővel csapódik a célba. A filter sisteregve jajdul fel, ahogy a forró csepp belemar a szívébe. Erre a pillanatra várt mindenki.

Most már minden elkezd csöndesülni. Nincs miért aggódni, vagy izgulni. Innentől az idő kezében van az irányítás. A Gép elvégezte feladatát: átadta forró anyagát, a burában megbúvó ismeretlennek.

A folytatás már nem olyan izgalmas. Eltelik valamennyi idő és elkészül a nagy mű. Innentől jön a jó rész.

Hisz, rengeteg mindent lehet kezdeni egy forró csésze teával.